Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Úgy volt, hogy a minden eddiginél nagyságrendekkel nagyobb, hatmilliárdos állami támogatásból készülő Petőfi-film az idei nemzeti ünnepen, a Petőfi-emlékév alatt kerül moziba. Ehelyett kaptunk egy rövid előzetest.
Bár eredetileg 2023. március 15-én kellett volna bemutatni a Rákay Philip producer és forgatókönyvíró nevével fémjelzett Petőfi-filmet, a Most vagy sohát, a tíz-húsz magyar film árát is fedezni képes, 6,1 milliárd forintos állami támogatás sem volt elég, hogy ez így is legyen: a produkció nemrég csendben eltolta a bemutató dátumát egy évvel. Az eredeti dátumhoz közelítve pedig egy mindössze egyperces „ünnepi előzetest” sikerült összevágni a filmhez.
A filmet így az amúgy is kétévesre megtoldott Petőfi-emlékévek alatt sem fogják bemutatni, csak 2024 nemzeti ünnepén. Addig be kell érnünk azzal a frenetikus poénnal, hogy a Landerer nyomda tulajdonosa felszólítja a lánglelkű költőt, hogy sáros lábbal tessen leszállni az asztalról. Alig várjuk a filmet!
Mégsem mutatják be a hatmilliárdos Petőfi-filmet a Petőfi-emlékév alatt
Minden idők legdrágább magyar filmjét Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára ígérték, de egy évet késik a premier.
Rákay Philip legutóbbi filmes szárnypróbálgatásáról, az Aranybulláról itt írtunk. A humorát annak is nagyon szerettük, még ha nem is volt szándékos.
Fantasztikusan kacagtató paródia lett Rákay Philip egymilliárdos Aranybulla-sorozata
Nem szabad hinni a fanyalgóknak: bár igaz lehet, hogy bő hatszázmillió forint közpénz talán kicsit sok az Uborka és a Gálvölgyi Show folytatására, de ne az árat nézzük, hanem a végeredményt! Végre a kormány is megmutatta, hogy van humora.
Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.