Aranyosi Péter bejelentette: visszavonul a standup-ból

Átértékelte az életét, és ötvenévesen már nem a fellépésekkel akarja tölteni az idejét.

  • unknown unknown
Aranyosi Péter bejelentette: visszavonul a standup-ból

„Visszavonulok. Januártól már csökkentett üzemmódban vagyok. Havonta néhány fellépésem azért lesz, de keresni kell. Van közös estem például Dombóvári Pistivel és Csernus Imrével is. Visszavonulás lesz teljes erőből. A családommal, barátaimmal szeretném tölteni az időmet” – mondta el a Blikknek.

Mindezt a Covid osztályon, a kórházban fuldokolva döntötte el, akkor sok mindent átgondolt. Úgy véli, a rendszertelen életvitel megrövidíti az ember életét. „A hátralévő időt szeretném tartalmasabban tölteni.”

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.