Harry herceg váratlanul megjelent Londonban

Más hírességekkel együtt egy brit lapkiadó vállalat ellen indított pert, a vádak között szerepel lehallgatás, korrupció és manipuláció is. Az ügyben már zajlanak a meghallgatások.

  • hvg.hu hvg.hu
Harry herceg váratlanul megjelent Londonban

Ahogy korábban megírtuk, több ismert személyiség, így Harry herceg, Elizabeth Hurley és Elton John is beperelte az Associated Newspapers Limitedet, ami egyebek mellett a Daily Mail brit bulvárlap kiadásáért felel. A lapkiadót nem először éri az a vád, hogy súlyosan megsértette mások magánéletét, és ezúttal is hasonlóról van szó.

A Harry herceget is képviselő ügyvédi iroda tavaly ősszel kiadott nyilatkozatában tételesen felsorolta, milyen bűncselekmények elkövetésével vádolják a médiacéget. Ezek között szerepel lehallgatás, rendőri lefizetés és manipuláció is, aminek a segítségével a munkatársaik pénzügyi, orvosi és egyéb érzékeny információkhoz juthattak hozzá. A csoport állításai szerint például magánnyomozókat és magánszemélyeket egyaránt felbéreltek arra, hogy lehallgatókészülékeket rejtsenek el a megfigyelni kívánt emberek autóiban és otthonaiban, magánjellegű telefonbeszélgetéseket rögzítsenek, illetve „tiltott eszközökkel” férjenek hozzá bankszámlákhoz, hiteltörténetekhez és pénzügyi tranzakciókhoz.

A Mail határozottan tagadja a vádakat, amelyeket a kiadó szóvivője már korábban is „abszurd lejáratásnak” nevezett. A héten több meghallgatásra is sor kerül az ügy keretében, Harry is a korábban benyújtott keresete miatt érkezett hétfőn a londoni legfelsőbb bíróságra. A herceg korábban már több, nagy visszhangot kiváltó jogi eljárást indított brit újságok ellen, felesége, Meghan Markle pedig már pert is nyert az Associated Newspaper ellen, miután a vállalat tulajdonában lévő Mail on Sunday kiszivárogtatta apjának írt magánlevelét.

ÉLETSTÍLUS

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.