III. Károly király miért pont Németországba látogat először?

Szerda délután érkezett meg a brit uralkodó az első hivatalos állami látogatására Berlinbe.

  • hvg.hu hvg.hu
III. Károly király miért pont Németországba látogat először?

Uralkodóként Németországba vezetett III. Károly király első hivatalos útja. A király hivatalos látogatásairól a mindenkori kormány tanácsára döntenek, az pedig, hogy először Franciaországot és Németországot jelölték meg – az előbbit a tüntetések miatt végül lemondták –, arra utal, hogy az Egyesült Királyság szeretné előtérbe helyezni a szorosabb kapcsolatokat az európai szomszédaival.

A Buckingham-palota közleménye szerint Károly mostani látogatása „a Nagy-Britannia és a Németország közötti kapcsolat megünneplése”, különös tekintettel a közös történelemre, kultúrára és értékekre, valamint a közös múlt áldozataira és kihívásaira. Emellett a látogatáson szóba kerülnek a jelen kihívásai is, a klímaválságtól kezdve az ukrajnai háborúig.

Károly király lesz az első uralkodó, aki beszédet mond a Bundestagban.

Utoljára 2015-ben járt Németországban állami látogatáson II. Erzsébet királynő. Károly, még walesi hercegként eddig 28 hivatalos úton járt Németországban.

Egy új uralkodó első külföldi látogatásának természetesen szimbolikus jelentősége is van, Károly útja pedig azt jelzi, hogy Európa az Egyesült Királyság diplomáciai prioritása, a kapcsolatok javítása a Brexit után.

II. Erzsébet királynő 1953-as megkoronázása után először a Nemzetközösség országaiban indult körútra. Hetven évvel később a fia számára már az európai szövetségesekkel való kapcsolatok megerősítése az elsődleges, különösen a háború idején.

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.