Károly kivárta, a fejére került a korona
Utolsó frissítés:
Elérkezett a nagy nap, rengeteg tervezés, egyeztetés és próba után a brit monarchia minden pompáját felvonultatja az új uralkodója koronázása alkalmából. Hetven éve nem volt ilyen, vagyis sokan életükben először látják és tapasztalják meg ezt a történelmi eseményt. A reflektorfényben természetes III. Károly, aki egész életében várt és készült erre a pillanatra, lényegében azóta, hogy 1953-ban gyerekként részt vett az édesanyja, II. Erzsébet koronázásán. Károly pedig mindent megtett, hogy ebbe a reflektorfénybe maga mellé emelje a feleségét – és most már királynőjét –, Kamillát. A Buckingham-palotától a Westminster-apátságig mindössze 30 perc alatt fogják megtenni az utat, de sokkal hosszabb és göröngyösebb volt az az út, amelyet bejártak eddig.
Most érkezett
Szent helyszín: a Westminster-apátság
A London közepén, a parlamenttel szemközt emelkedő apátság több mint 900 éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázó temploma. Itt koronázták meg hetven éve, 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 éves II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját, és 1066 karácsonyán a normann hódítót, I. Vilmost is.
Percről percre
2300 vendég, köztük először hivatalban lévő magyar államfő
A királyt és hitvesét, Kamillát 2300 vendég, köztük hozzávetőleg száz államfő jelenlétében koronázza meg Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője a londoni Westminster-apátságban. Az udvar a brit kormánnyal egyeztetve 203 országból hívott meg vendégeket a ceremóniára. Jelen lesz Novák Katalin köztársasági elnök is, akinek személyében először vesz részt brit uralkodó koronázásán hivatalban lévő magyar államfő.