David Beckham megjelenése a Buckingham-palotában Harry hercegnek is üzenet
A Beckham házaspár először kapott meghívást állami bankettre, ami azt is jelzi, hogy vége a barátságuknak Harry hercegékkel.
A Beckham házaspár először kapott meghívást állami bankettre, ami azt is jelzi, hogy vége a barátságuknak Harry hercegékkel.
III. Károly király és Kamilla királyné a japán uralkodói párt fogadta Londonban.
A Buckingham-palota közlése szerint kisebb sérüléseket és agyrázkódást szenvedett.
Károly király 2021 júniusa és 2023 novembere között négy alkalommal ült modellt Jonathan Yeo portréfestőnek a gloucestershire-i Highgrove-ban és a londoni Clarence House-ban.
Balmoralt és a Buckingham-palotát is megnyitják a látogatók előtt.
A vezetőt őrizetbe vették, majd kórházba vitték.
Nagy fanfárral érkezett meg Londonba, ahol azzal kellett szembesülnie, hogy minden hidat felégetett maga mögött. Abból, ahogy az apja és a bátyja reagált az érkezésére, azt lehet kiolvasni, hogy a királyi család teljesen hátat fordított a „tékozló fiúnak”. Harry hiába is próbálkozik a hazatéréssel.
A király kisebbik fia sürgetőnek érezte, hogy a Buckingham-palota közleménye után repülőre üljön. Londonban azonban nem sok időt szánt rá az apja, aki épp most kezdte el a kezelést a rákdiagnózisa után.
A Buckingham-palota a titkolózás helyett a nyílt kommunikációt választotta, de Károly diagnózisának a részleteit nem hozzák nyilvánosságra.
A felesége, Meghan Markle Kaliforniában maradt. Az nem világos, hogy Harryt a Buckingham-palotából hívták-e Londonba.
Még így sem akarta abbahagyni a harsonázást.
Nem akart senkit sem felzaklatni – állítja Adjoa Andoh, aki Lady Danburyt alakítja a sorozatban.
Úgy tűnik, mintha több ló is megbokrosodott volna a szombaton királlyá koronázott III. Károly hintaját kísérő menetben a londoni utcákon.
Elérkezett a nagy nap, rengeteg tervezés, egyeztetés és próba után a brit monarchia minden pompáját felvonultatja az új uralkodója koronázása alkalmából. Hetven éve nem volt ilyen, vagyis sokan életükben először látják és tapasztalják meg ezt a történelmi eseményt. A reflektorfényben természetes III. Károly, aki egész életében várt és készült erre a pillanatra, lényegében azóta, hogy 1953-ban gyerekként részt vett az édesanyja, II. Erzsébet koronázásán. Károly pedig mindent megtett, hogy ebbe a reflektorfénybe maga mellé emelje a feleségét – és most már királynőjét –, Kamillát. A Buckingham-palotától a Westminster-apátságig mindössze 30 perc alatt fogják megtenni az utat, de sokkal hosszabb és göröngyösebb volt az az út, amelyet bejártak eddig.
A királyi pár péntek este fogadta a meghívott államfőket.
Természetesen leginkább Londonban, de aki nem olyan szerencsés, hogy a helyszínen kövesse az eseményeket, megteheti a kanapéja kényelméből is, a magyar tévécsatornák sem hagyják ki a történelmi ziccert.
Az incidens alig négy nappal az uralkodói házaspár koronázása előtt történt.
Világsztárokat felvonultató hatalmas koncert követi a brit uralkodó, III. Károly király három hét múlva esedékes koronázását. A Buckingham-palota szombaton ismertette a fellépők valószínűleg még mindig nem teljes listáját.
A brit uralkodó kórházi tartózkodása felvet kérdéseket. De a monarchiának vannak kész válaszai.