szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hangsúlyozta, hogy végig együttműködtek a hatósággal, és megköszönte a román bíróság és ügyészség munkáját.

Álmomban sem gondoltam, hogy valaha ilyen vihar fogja érni az alapítványt, a mi közös nagycsaládunkat!

– reagált Böjte Csaba a Facebookon arra a hírre, hogy jogerős ítéletében 28 év börtönt szabott ki a Maros megyei ítélőtábla a szerzetes felelősségi körébe tartozó dévai Szent Ferenc Alapítvány volt alkalmazottjára, aki az ügyészek szerint tíz éven keresztül rendszeresen és akadálytalanul bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket az alapítvány két Hargita megyei bentlakó otthonában.

Böjte „magányos bűnelkövetőnek” nevezi a bejegyzésében a 36 éves K. Sz.-t. Hangsúlyozta, hogy végig együttműködtek a hatósággal, amely sem őt, sem más munkatársát nem vádolta meg.

„Nekünk sem az ítélkezés, hanem az imádság a dolgunk!” – fogalmazott Böjte Csaba, aki köszönetet mondott a román ügyészségnek és bíróságnak, amiért „a beteg részt kivették, mint egy daganatot, de nem roncsolták az egészséges szöveteket, a gyerekeknek otthont adó intézményt”.

Üzent a „politikával átitatott sajtónak is”, mint írta: „Ők nincsenek tudatában, hogy mi mindannyian a bűn elkövető kollégánknak nem cinkosai, hanem áldozatai vagyunk!” Böjte azt írja, reméli, hogy a román igazságszolgáltatás, ha szükséges újból elvégzi a munkáját és kideríti az igazságot, és reméli azt is, hogy az alaptalan vádaskodók, rémhírterjesztők is elnyerik a jutalmukat.

Parászka Boróka: A jó, a rossz és Böjte

Böjte nem Böjte. Hanem gondosan felépített, marketingelt rendszer a név és az arc mögött. A társadalom pedig ebben a kérdésben is a végletekig megosztott. Kerülhet elő bárhány vallomás, bármilyen bizonyíték, akik Böjtének, Böjtében hisznek, azok hisznek. Akiknek pedig herótjuk van Böjtétől, az erőszaktörténetektől, és nem mellesleg a rendszertől, azok szó szerint Böjte fejét követelik.

Feltehetően a közösségnek üzenve azt írta: „Nincs ok a pánikra, meg vagyok győződve, hogy a házakban becsületes munka folyt és folyik!”

Korábbi cikkünkben megírtuk, K. Sz. bűncselekményei között a következők szerepelnek:

  • egy 14 éven aluli fiút több alkalommal orális szexre vett rá
  • négy fiút rendszeresen arra kényszerített, hogy simogassák a nemi szervét
  • hét fiúnak rendszeresen simogatta a nemi szervét
  • hét fiút rendszeresen arra kényszerített, hogy együtt nézzenek pornófilmeket
  • öt fiúnak rendszeresen mutogatta a nemi szervét
  • tizenkét fiút rendszeresen ütlegelt
  • egy fogyatékkal élő, beszédképtelen fiút rendszeresen ütlegelt, és többször kitette az otthon emeleti (hat-hét méter magasan lévő) ablakpárkányára, és becsukta az ablakot.

 

Jogerős: 28 év börtönre ítélték a Böjte atya otthonaiban gyerekeket erőszakoló nevelőt

Egy nő azt állítja, Böjte Csaba gyerekotthonában a nevelője rendszeresen szexuális aktusra kényszerítette, és miután az ügy kiderült, Böjte Csaba nem értesítette a hatóságokat. Böjte Csaba azt mondta, egy munkatársát kérte meg, hogy jelezze az esetet. Az ügyben indult nyomozás szerint a nő „gyermeki viccből" állította, hogy bántalmazták.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!