Pénteken láttuk Cannes-ban az egyetlen hollywoodi blockbusternek szánt nagy durranást, az Indiana Jones-sorozat ötödik részét. De hiába harcol a visszafiatalított Harrison Ford újra nácik ellen, mégsem rúghatott labdába Jonathan Glazer nácijai ellen, a The Zone of Interest ugyanis azonnal a legnagyobb Arany Pálma-esélyes lett. A cannes-i podcast negyedik adásában beszélünk még Cate Blanchett zsenialitásáról és arról is, hogy hogyan kell szexelni.
Amikor rokonaink és ismerőseink megkérdezik, hogy milyen filmeket nézünk idén Cannes-ban, legegyszerűbb mindig az Indiana Jones és a sors tárcsáját említeni, hiszen Indyt mindenki ismeri, szereti és kapcsolódik hozzá pár nosztalgikus élménye. A nosztalgia azonban nem elég, hogy elvigye a hátán az első Spielberg nélküli részt. Az életműdíj Arany Pálmával jutalmazott Harrison Fordot digitálisan fiatalították meg, de mégsem értjük miért volt szüksége rá, hogy elvállalja ezt a fantáziátlan és felesleges folytatást.
Akiben még reménykedtünk, hogy megmentheti Indiana Jones legújabb kalandjait, az a Fleabag óta kizárólag hollywoodi blockbustereken gazdagodó Phoebe Waller-Bridge és ő nem is vette félvállról a női főszerepet. Végső soron azonban az ő karaktere fogalmazza meg a film ars poeticáját: pénz mindenek felett. Másik fontos problémánk a filmmel, ahogy azt a podcastben részletesen kifejtjük, hogy már a nácik sem elég nácik benne.
Ezzel kapcsolatos hiányérzetünket azonban gyorsan pótolta Jonathan Glazer (A felszín alatt, Születés) hátborzongató új filmje, a The Zone of Interest. A vizuális bravúrjairól híres egykori videoklip-művész (ő kergette meg Kovács Lajost a Radiohead zenéjére) egyszerű koncepciót valósított meg: nézzük meg közelről egy náci család mindennapjait, akik konkrétan Auschwitz szomszédságában élnek. Pompás kertjükben medencés partit tartanak, büszkén próbálgatják a haláltáborból összeszedett bundákat és csak néha kell azon bosszankodniuk, hogy hamusak lettek a gyerekek a patakban lubickolástól.
Glazer nem sokkol, hanem kíméletlen precizitással bemutatja, hogy a holokauszt nem mindenkinek az a világégés volt, aminek a Schindler listája vagy a Saul fia alapján képzelnénk, hanem igenis volt, akiknek karrier és egzisztenciális lehetőség. Nagyon csodálkoznánk, ha ez az abszurd humorú és kegyetlenül aktuális remekmű nem kapná meg a főbb díjak valamelyikét (az abszurd humorra és kegyetlenségre nagyon is vevő) Ruben Östlund zsűrijétől.
Látszólag könnyedebb, de szintén elképesztően hatásos és aktuális film volt a How to Have Sex, amivel kapcsolatban rögtön elkezdtünk ötletelni arról, hogy milyen magyar címmel kellene bemutatni. Három tizenéves brit lány görögországi nyaralásáról szól, ahol a legfőbb céljuk minél többet inni, bulizni és szexelni. Utóbbi persze nem úgy sikerül, ahogy képzelték és az elsőfilmes Molly Manning Walker bámulatos érzékenységgel dolgozza fel a beleegyezés elmosódó határaival kapcsolatos problémakört. Mindezt úgy, hogy soha nem vált át prédikációba vagy kioktatásba és hősnőit lehetetlen nem megszeretni a végére.
A nap sztártalálkozása számunkra Cate Blanchett volt, aki a Tár elképesztő diadalútja után egy aprócska ausztrál filmet emelt fel a jelenlétével. A The New Boy ugyan elsikkadt az imént emlegetett két mestermű között, de Blanchettet mindig jó látni és szép tőle, hogy hollywoodi szupersztárként is támogatja a hazája filmgyártását.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.
