Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Donald Trump és a brit szélsőjobboldal is rendszeresen küldte a trollokat Sadiq Khan után, de több terrortámadás és a Covid is rossz hatással volt a mentális épségére - panaszolta a londoni polgármester.
A mentális egészsége is megsínylette az elmúlt éveket – erről beszélt Sadiq Khan a The Guardiannak. A londoni polgármester azt mondta: halálos fenyegetéseket kapott, emellett terrortámadások is voltak a városban, erre tett rá egy lapáttal a járvány, így őt is utolérte a poszttraumás stressz. Azt is hozzátette azért, hogy nem szeretné egy szinten lévőnek láttatni magát az igazán súlyos PTSD-t átélőkkel, de a mentális egészségre vigyázni kell.
Mint mondta, miután 2015-ben Twitteren virtuálisan egymásnak ugrottak Donald Trumppal – miközben mindketten kampányoltak, egyikük Londonban, másikuk az USA-ban – minden alkalommal fenyegetéseket kapott, amikor Trump valamit írt róla.
A 2016-os kampányában az indiai és srí lankai származású londoniak kaptak szórólapokat arról, hogy Khan pakisztáni származásúként veszélyt jelentene rájuk, újabban pedig akkor hergel ellene a szélsőjobboldal, amikor a város zöldebbé tételéért lép. Amikor 2017-ben a Finsbury Parkban lévő mecsetet megtámadták, Khan szerint akkor is őt kereste a támadó.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.