Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A pár csak egy podcastsorozatot készített Archetypes címmel.
Közös megegyezéssel megszűnik Harry hercegnek és feleségének, Meghan, sussexi hercegnőnek a Spotify streamingszolgáltatóval kötött szerződése.
A pár Archewell Audio podcastvállalkozása a Spotify vállalattal 2020-ban írt alá megállapodást, azonban azóta csak egy podcastsorozatot készítettek Archetypes címmel. A Variety értesülése szerint a Spotify több tartalmat várt az Archewell Audiótól, miközben Harry és Meghan viszont szerette volna, ha műsoraikat nem kizárólag a Spotify forgalmazhatja.
Tavaly a korábbi amerikai elnök, Barack Obama és felesége, Michelle Obama is befejezte Spotify-jal való együttműködését, amely podcastjukat szintén exkluzív szerződéssel forgalmazta, és inkább az Amazon Audible vállalkozásával kötött szerződést.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.