Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Idén újra összeállították a legélhetőbb városok listáját, az egészségügyi ellátás, az oktatás, a közbiztonság, az infrastruktúra és a környezeti szempontok kerültek fókuszba. Az Economist Intelligence Unit listája élére ismét Bécs került.
Az elemző cég kutatása szerint az osztrák főváros a szórakozási, kulturális lehetőségek színvonala, a kiváló infrastruktúra és a jó közbiztonság miatt került az első helyre. A tavalyi kutatáshoz hasonlóan a második helyen is ugyanaz a főváros, Dánia fővárosa, Koppenhága végzett. Harmadik és negyedik helyen Melbourne és Sidney végzett.
A top 10-ben Bécs, a dán főváros és a két ausztrál város mellett a kanadai Vancouver, Toronto és Calgary, valamint a svájci Zürich, Genf és végül a tizedik helyre a japán Oszaka került.
A kelet-európai városok közül Budapest, a tavalyi évhez hasonlóan az élbolyt követő második szekcióban szerepel. A 100 pontos rangsorolásban a 80-90 pont közötti városok közé került, ezzel megelőzve a térség fővárosait, köztük Prágát, Varsót és Pozsonyt is.
Az élhetőség kérdése mellett az Economist Intelligence Unit vizsgálta a legélhetetlenebb városokat is, ezek utolsó tíz helyezettje közé sorolták a háború sújtotta Kijevet.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.