Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A legnépszerűbb nyaralóhelyeken több a lopás is.
Siófokon, Keszthelyen, Balatonlellén és Balatonfüreden regisztrálták a legtöbb lopást az elmúlt három hónapban a rendőrség bűnügyi térképe szerint – írja a Pénzcentrum, ahol a térkép is megtekinthető.
Siófok esetében a Jókai park, a Petőfi sétány és az Aranypart – vagyis a turisták körében legnépszerűbb városrészek – számítanak kiemelt célpontnak a tolvajok szemében, a városban mintegy harminc esetet jelöl a térkép. Jóval kevesebb lopás történt a többi településen, Keszthelyen kilenc, Balatonlellén hat, Balatonfüreden pedig négy lopást jelentettek a tájékoztató jellegű adatok alapján.
Némi megnyugvást jelenthet, hogy úgy tűnik, elsősorban a figyelmetlen nyaralókra utaznak a csalók, rabláshoz ugyanis már jóval kevesebbszer folyamodtak – ugyancsak Siófokon. Ez ugyanis az egyetlen város a Balaton települései közül, ahol az országos átlagnál gyakrabban fordulnak elő lopások. A rendőrség fokozott óvatosságra inti a lakosságot, a nyaralás alatt ugyanis hajlamosak vagyunk kevésbé figyelni értékeinkre.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
Navracsicsné Prevoz Anikó férje Facebook-oldalának egyik bejegyzése alatt ismételte meg állítása szerint korábban törölt hozzászólását.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.