Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Életveszélyes játékot űznek gyerekek Miskolc Diósgyőr városrészében, a Kuruc utcában. Szemtanúk szerint olykor rollerrel ugranak át egyik panel tetejéről a másikra a fiatalok.
Miután tűzvédelmi okok miatt a tetőajtókat nyitva kell hagyni a panelházakban, a kamaszok könnyedén kijutnak a Kuruc utcai bérházak tetejére Miskolc Diósgyőr városrészében – derül a ki a Tények riportjából.
Egy lakó videóra vette, ahogy egyik alkalommal két fiatal egyik házról a másikra ugrál a tízemeletes épületek tetején, majd egyikőjük leül a tető peremére, és onnan a mélybe lógatja a lábát. A Kuruc utcai társasházak között mindössze 60-70 centi távolság van, de a lakó szemtanúja volt egy esetnek, amikor a táv megugrása majdnem tragédiával végződött: az egyik gyerek csak a kezével tudott megkapaszkodni a ház peremén.
A riport szerint a gyerekek csoportosan járnak ki a tetőkre, és előfordult már az is, hogy rollerrel hidalták át a panelek közti távolságot a magasban.
A miskolci tinédzserek életveszélyes hobbijáról már a polgárőrség is kapott bejelentést, azóta, elmondásuk szerint, rendszeresen ellenőrzik a tetőket. A lakókat arra kérik, hogy ha gyerekeket látnak a tetőn, azonnal tárcsázzák a 112-őt.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.