Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Jaime Maussan biztos benne, hogy nem vagyunk egyedül.
Jaime Maussan mexikói újságíró és UFO-hívő az ország kongresszusa előtt olyan testmaradványokat mutatott be, amelyek szerinte egyértelműen bizonyítják, hogy léteznek földöntúli lények – írja a Reuters.
Maussan eskü alatt vallott, szerinte a két bizonyíték két apró tokban található „test”, amelyek mindkét kezén három-három ujj van és hosszúkás fejűek. Maussan azt állítja, a testek körülbelül 1000 évesek lehetnek, ezt szerinte a karbonkormeghatározás módszerével számítottak ki.
A magát ufológusnak tartó Maussan már 2017-ben bemutatott öt hasonló múmiát, amiről kiderült később, hogy gyermekek maradványai voltak. Maussan szerint most ilyesmiről nincs szó, hozzátette, „nem vagyunk egyedül”.
Jose de Jesus Zalce Benitez, a mexikói haditengerészet Egészségügyi Tudományos Intézetének igazgatója azt mondta, a leletekről szóló röntgenfelvételek és 3D-s rekonstrukciókon végzett DNS-elemzések megerősítik, hogy ezeknek a testeknek nincs közük az emberi fajhoz.
A kongresszus egyik képviselője, Sergio Gutierrez azt mondta, reméli, hogy ez csak az első hasonló bejelentés volt, mert itt az idő, hogy "továbbra is beszéljenek erről".
Maussant előadása után a szkeptikusok gyors kritikája érte, megkérdőjelezték az előadás hitelességét.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.