Elit magániskolába járt a magyar kamasz, aki szórakozásból rabolt ki egy milánói boltot

Társával együtt kicsapták az intézményből.

  • hvg.hu hvg.hu
Elit magániskolába járt a magyar kamasz, aki szórakozásból rabolt ki egy milánói boltot

Milánó egyik elit magániskolájába járt az a 15 éves magyar fiú, aki pisztollyal rabolt ki egy kínai boltot az olasz városban. Az eset még júniusban történt, most azért került újra a figyelem középpontjába, mert néhány napja elfogták a tettes 17 éves, kínai származású társát is.

A két kamasz nyár elején maszkban és egy pisztolynak látszó tárggyal ment be az üzletbe Milánó kínai negyedében. A fegyvert a kasszásra fogták, és azt üvöltötték neki, „hol a pénz”. Végül 800 eurót kaptak, de a 15 éves magyart már a bolt ajtajában feltartóztatták. Társát a héten állították elő a rendőrök.

A helyszíni felvételeken jól látszik, ahogy az üzlet alkalmazottai futnak a rabló után, majd az utcán a járókelők is segítenek leteperni.

A Bors információi szerint a magyar fiú Milánó egyik legismertebb és legdrágább magániskolájába járt. Társával állítólag szórakozásból raboltak. Az eset után mindkét fiút kicsapták az iskolából.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.