Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Tinédzserként használta és árulta is a drogot.
Pink a 60 Minutes című műsorban adott interjút, amelyben többek között a múltjáról is mesélt, és elárulta, hogy a kilencvenes években majdnem belehalt egy túladagolásba.
„Olyan házban nőttem fel, ahol a szüleim minden nap üvöltöztek egymással, és dobálták egymást. Gyűlölték egymást” – mondta az énekesnő, aki tinédzserként punknak tartotta magát.
Egy idő után a kábítószerekhez fordult, használta és árulta is a drogot, otthonról és a középiskolából is kirúgták, ahogy fogalmaz, ebben az időszakban kisiklott az élete.
1995-ben egy hálaadás napi bulin adagolta túl magát: ecstasyt, angyalport (fencilidint), kristályt is bevett, és ez a kombináció majdnem megölte.
Pink azt mondta, ez volt az utolsó alkalom, amikor kemény drogokat használt. Hetekkel később megkapta az első lemezszerződését egy női R&B-együttessel. Végül szólókarrierbe kezdett, és a többi már történelem.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.