Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Egy nappal az után, hogy az orosz legfelsőbb bíróság betiltotta az LMBTQ-mozgalmat, sokan kaptak ízelítőt abból, ez a döntés mit jelent a gyakorlatban.
Rendőrök szállták meg Moszkva több melegbárját is a hétvégén – írja a BBC orosz forrásokra hivatkozva. Volt olyan hely, ahol azt mondták a rendőrök, hogy kábítószert keresnek. Úgy tudni, hogy senkit nem vittek el a rendőrök, ellenben mindenkit igazoltattak, aki csak ott volt.
A razziák péntek este kezdődtek, egyetlen nappal az után, hogy az orosz legfelsőbb bíróság szélsőséges szervezetnek minősítette és betiltotta az LMBTQ-mozgalmat. Nyilván egy ilyen döntésnek önmagában semmi értelme nincsen, hiszen nem egy szervezett csoport betiltásáról van szó, de az orosz állam már jó ideje keresi az ideális ellenségképet.
A „nem hagyományos szexuális kapcsolatok propagandáját” kiskorúak felé 2013-ban tiltották be, tavaly pedig kiterjesztették úgy, hogy teljes mértékben tilos ilyen tartalmat megjeleníteni. Az alkotmányt 2020-ban módosították úgy, hogy a házasságot egy férfi és egy nő között köthetőnek minősítették. Az LMBTQ embereket pedig nem engedik megjeleníteni sem könyvekben, sem filmekben.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.