Könnyeket csaltak Károly király szemébe a támogató üzenetek

A rákbetegséggel küzdő brit uralkodó több, mint 7000 támogató levelet kapott.

  • hvg.hu hvg.hu
Könnyeket csaltak Károly király szemébe a támogató üzenetek

A Buckingham-palota pénteken kiadott közleménye szerint mélyen megindította III. Károly királyt az a sok támogató üzenet, amit azt követően kapott, hogy bejelentette, hogy rákbetegséggel küzd. A király több, mint 7000 levelet és kártyát kapott a világ minden tájáról, írja a CNN. Sok üzenet gyerekektől érkezett, akik kézzel rajzolt képeket küldtek a királynak. Számos olyan ember is írt, aki már sikeresen megküzdött a daganatos betegséggel, és megosztotta a királlyal a saját küzdelmének történetét.

III. Károly köszönetet mondott mindenkinek, aki időt szánt az írásra. „Az ilyen kedves gondolatok jelentik a legnagyobb vigaszt és bátorítást” – mondta. A brit uralkodó azt is elárulta, hogy az üzenetek sokszor könnyekig meghatották.

Február elején jelentette be a Buckingham-palota, hogy a 75 éves III. Károly királynál rákos elváltozást találtak. Az akkori közlés szerint megkezdődött a kezelése.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.