Lackfi János most először állt ki a nyilvánosság elé a decemberben történtekkel kapcsolatban. Egy hosszú Facebook-posztban számol be arról, hogy éppen december 24. volt, amikor szívrohamot kapott: “Az esti, itthoni műsorra készülgettem, barkácsoltam egy karácsonyi népdalszöveget, hogy majd énekeljük. Aztán felöltöztem, és fura kis izomlázra lettem figyelmes. Előző nap ötven centi hó esett, fejmagasságnál nagyobb hóembert építettem. Talán innen a pici fájdalmak. A következő löket már félreérthetetlen. Mintha egy úthenger caplatna a mellkasomon, bal karom zsibbad, majd leszakad, homlokom kiveri a víz, fejnehéz leszek, lerogyok az ágyra”.
A szerző szerencséje, hogy otthon volt, a felesége és a lányai körében, és nem éppen egyedül autózott valahová. A hamarosan kiérkező mentő az ügyeletes Városmajori Szívcentrumba szállította Lackfit. Mint írja, kettőkor kezdődött a rohama, délután fél ötkor már betették szívébe a sztenkeket, hogy azok megtartsák az elszűkült érfalakat.
Lackfi azt írja, hogy hetekig mélységes hála volt benne, amiért visszakapta az életét. “Döbbenet, hogy visszaküldtek, visszapecáztak. Új életet kaptam. Pedig eddig is éltem, szerettem, írtam, utaztam, felléptem annyit, hogy három életre elég. Egy büdös szót nem szólhattam volna, ha itt a vége. De van még tennivalóm, úgy látszik” – fogalmaz.
Rehabilitációra Balatonfüredre küldték, az itt töltött időszakáról is beszél Facebook-posztjában. Mint írja, “brilliáns előadásokat” hallgat meg az étrendről, a gyógyszerekről, a mozgásról. Most vérhigítót, koleszterinszabályzót, vérnyomáscsökkentőt, gyomorvédőt, bétablokkolót és “sok cuki vitaminbogyót” szed. Napi tizenegy kilométert szobabiciklizik, félórát intenzíven gyógytornázik, egy órát sétál, este másfél órát pingpongozik a többi gyógyulóval. Az időtöltéséről azt írja, hogy sokat olvas, ír, nem tud betelni a Balatonnal. “Leadtam tíz kilót, szerettem vastagon enni, most szeretek vékonyan”.
Kiemeli, hogy éppen felfedezi az új életét, mérlegre teszi, hogy mi fér bele és mi nem, és most már kevesebb fellépést fog bevállalni.
“Valahogy mindennek mélysége lett körülöttem”
– írja.
“Én, aki szerettem felérni egyszerre minden hegytetőre, átmenni egyszerre az összes falon, most lassítani tanulok. Kiélvezni az ízeket. S persze közben megmaradni szenvedélyes önmagamnak. Nem könnyű. Nem is megoldhatatlan. Még folyamatban.”
Lackfi János, elmondása szerint, most már nagyon jól van, és a második eséllyel megkapta élete egyik legnagyobb ajándékát.
