„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A vezetőt őrizetbe vették, majd kórházba vitték.
Fegyveres rendőrök vették őrizetbe azt a férfit, aki autójával nekihajtott a Buckingham-palota kapujának, még szombat hajnalban fél három körül. Az esetről vasárnap számolt be a Scotland Yard.
A gépkocsi vezetőjét az őrizetbevétel után kórházba szállították, de a hatóság szerint sérülés nem történt. Az ügyben vizsgálatot indítottak.
A közösségi médiafelületeken megjelent videófelvételeken egy kék, ötajtós jármű látszik a Buckingham-palota – a brit királyi család első számú londoni rezidenciája – díszes kovácsoltvas főbejáratánál, bekapcsolt vészvillogókkal:
Vasárnap a kaput palánkok fedték:
Tavaly májusban a londoni miniszterelnöki hivatal és a pénzügyminiszteri rezidencia utcája, a Downing Street kerítésének ütközött egy autó. A gépkocsi vezetőjét szándékos rongálás és közúti veszélyeztetés gyanújával vették őrizetbe akkor. A rendőrség nem sokkal később bejelentette, hogy nem kezeli terrorizmussal összefüggő cselekményként az incidenst.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.