Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hat éve használ hallókészüléket, de csak most árulta el, hogy anélkül semmit sem hall.
Verebes István közel negyven év után újra filmet forgat, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő A királytalálkozó című produkcióban kapott szerepet. Verebes Szilézia idős fejedelmét alakítja a filmben, amelyet Pozsgai Zsolt rendez. Az új magyar történelmi filmet Majkpusztán forgatják, Verebes pedig a forgatás utolsó napján beszélt a Blikknek arról, hogy a munka során okozott némi kellemetlenséget, hogy nem hall.
„Nagyjából hat éve van szükségem hallókészülékre, mert anélkül semmit nem hallok. Nappal használom, este pedig kiveszem, mert éjszaka kell töltenem. Nos, ez a rend most felborult, az esti jeleneteknél ugyanis muszáj volt használnom, így napközben töltöttem. Elég kellemetlen volt, hogy egész nap hiába szóltak hozzám, nem hallottam semmit” – árulta el a helyzettel járó kényelmetlenséget. Verebes elmondta azt is, hogy a készülék állami támogatással együtt 600 ezer forintba kerül. „Nem tudom, egy átlagnyugdíjas ezt hogy tudja magának megengedni” – tett fel egy szociálisan érzékeny költői kérdést.
Verebes a Blikknek betekintést engedett abba is, hogy mekkora megpróbáltatás vele dolgozni. „Az rettenetes, hogy 1,5-2 órákat kell ülni és várni. Bogaras és mindenbe belekötő ember vagyok, színészként mindig kötekedem, és mindenkit utálok, a rendezőt is – mondta, megemelve a kalapját a többiek előtt. – Ennek ellenére most egy szavam nem lehet, mert a stáb nagyon alkalmazkodó volt, és minden velem járó kellemetlenséget egyből kiküszöböltek.”
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.