A szemétből ismét propaganda lett – az észak-koreai küldemény a dél-koreai elnöki épületnél landolt
Nem első alkalommal zajlik szemétváltás, de most először jutottak be az észak-koreai szemetes léggömbök egy repülési tilalmi övezetbe.
hvg.hu
Észak-koreai szemetet tartalmazó léggömbök landoltak Dél-Korea fővárosában, Szöulban, mégpedig a dél-koreai elnöki épületnél, ami repülési tilalmi övezetnek minősül. A vegyi, biológiai és radiológiai hadviseléssel foglalkozó szakértők megállapították, hogy a léggömbök nem jelentenek fertőzési vagy biztonsági kockázatot. Ugyanakkor elővigyázatosak voltak, a hadsereg például nem lőtte ki a léggömböket, mert nem tudta, mi van bennük.
Szöul más részein is földet értek az észak-koreai léggömbök, és a hatóságok felszólították a lakosokat, hogy kerüljék ezeket, illetve jelentsék a legközelebbi katonai egységnek vagy rendőrőrsnek, ha ilyet találnak.
Dél-Korea az északról egyre sűrűbben érkező léggömbök miatt újraindította a határ mentén elhelyezett hangszórókból sugárzott propagandaadásokat. Észak-Korea május óta több mint ezer léggömböt küldött át a határon túlra. A mostani léggömböket állítólag arra válaszul indították útnak, hogy Dél-Korea is léggömböket küldött át északra, ezekben Phenjan-ellenes röplapok voltak, valamint élelmiszer, gyógyszer, pénz és K-pop-videókkal és drámákkal megtöltött USB-stickek.
A léggömbök a koreai háború, azaz az ötvenes évek óta részei a két ország propagandakampányának.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek nem megfelelő állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.