Pusztítás, bohóckultusz és tétova ének – itt a Joker folytatásának új trailere
A film október negyedikén kerül a mozikba.
hvg.hu
Kedden érkezett meg a Joker: Folie À Deux új trailere, melyből a látványos, akciódús jelenetkavalkád bemutatásán túl néhány alapinformáció is kiderül a film cselekményéről.
A történet eszerint két évvel az első rész után játszódik, a Joaquin Phoenix-alakította Arthur Fleck, vagyis Joker pere idején, melyet azért indítottak, mert Fleck az első részben élő adásban agyonlőtte Robert De Niro showházigazda-karakterét, Murray Franklint. A trailer szerint az azóta eltelt időben Joker körül valóságos kultusz alakult ki: miközben egy szörnyeteg, rengetegen mártírnak tartják. Így van ezzel a Lady Gaga által alakított, mentálisan szintén instabil Harley Quinn is, aki a cselekmény során össze is jön Jokerrel, hogy együtt pusztítsanak.
A cselekmény a trailer szerint a pert követi végig, és Joker raboskodásának helyszíne, az Arkham Elmegyógyintézet mellett leginkább New York utcáin játszódik. De minden helyszínt előbb-utóbb maga alá gyűr a káosz és a pusztítás – miközben a film egyébként, mintegy a szuperhősfilmeknek adott újabb fricskaként musical lesz. A két főszereplő a trailer végén tétován énekel is egy kicsit a When You’re Smiling című dalból.
A Joker első része óriási siker lett, 55 millió dolláros költségvetése ellenére több mint 1 milliárd dollárt hozott, aminél nagyobb bevételt még egyetlen, csak felnőtteknek ajánlott film sem ért el. Joaquin Phoenix a címszerepért Oscar-díjat kapott, Hildur Guðnadóttir pedig a film zenéjéért nyerte el ugyanezt az elismerést.
A magyarul a Kétszemélyes téboly alcímet kapó film a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon fog debütálni szeptemberben, mozikba pedig október negyedikén kerül.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.