Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Már nem számít gyanúsítottnak Ábrahám Róbert, amiért nemrég megütötte Puzsér Róbertet.
Mint korábban írtuk, Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok újságírója megütötte Puzsér Róbertet. Az esetet Puzsér egy Ábrahámról szóló Facebook-posztja és Ábrahám viszontválasza előzte meg, a vitába beszállt Majka és Azahriah is.
A tettlegesség tényét Ábrahám sem tagadja, sőt maga sétált be a XIII. kerületi rendőrkapitányságra, hogy beismerő vallomást tegyen. Hiába tett azonban vallomást, Puzsér Róbert feljelentését követően a IX. kerület nyomozói éjfél után nem sokkal a lakásán őrizetbe vették, fogdába zárták, rabosították és újra kihallgatták.
A Blikk megkeresésére ugyanakkor Ábrahám pénteken közölte, hogy már nem gyanúsítják súlyos testi sértés kísérletével.
„A kihallgatásom során panasszal éltem a gyanúsítás ellen arra hivatkozva, hogy az eljáró nyomozók még be sem bizonyították, hogy ököllel ütöttem volna tenyér helyett. Ezt pedig a Puzsér Róbert által készíttetett szakértői látlelet sem támasztotta alá. A nyomozók jócskán előreszaladva próbáltak engem a lehető legsúlyosabb gyanúsítás alá vonni. A IX. kerületi ügyészségtől kapott határozat szerint most kimondhatom, megalapozottnak találták a pofont” – nyilatkozta.
Az időközben a Blikkhez is eljuttatott határozat kimondja, hogy a nyomozó hatóság érdemi nyomozás nélkül vádolta meg Ábrahám Róbertet súlyos testi sértés kísérletével, így a panasznak helyt adva Ábrahám gyanúsítását azonnali hatállyal megszünteti.
Ez nem azt jelenti, hogy Ábrahám Róbertet nem fogják felelősségre vonni, de hogy mivel is fogják végül gyanúsítani, az a nyomozás eredményétől függ.
Ábrahám szerint vannak „olyan pillanatok, amikor bármelyik emberből, még a legjámborabból is ki lehet hozni azt az énjét, amit nem szeretne a tükörben látni. Ez megtörtént. Puzsérnak azonban nem volt elég, hogy vállalom ennek következményeit, ő ki akarta hozni a kínálkozó lehetőségből a maximumot. Nehogy már egy pofon miatt kelljen felelnem, ha mindjárt hazudhat ökölcsapást is.”
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.