„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az elefántok élőhelye egyre inkább beszűkül, ezért agresszívabbá válnak.
Olyan sok, elefántokhoz köthető haláleset történt már az indiai Asszam államban, hogy kifejlesztettek egy mobilappot, ami segít elkerülni a csordákat – írja a BBC.
A Haati nevű alkalmazás egy biodiverzitással foglalkozó szervezethez köthető, és az a szerepe, hogy figyelmeztesse a felhasználókat, ha a közelükben elefántcsordák járnak, hogy időben ki tudjanak térni az állatok elől. Emellett kártérítést is lehet rajta keresztül igényelni arra az esetre, ha megtörtént a baleset.
Asszamban él India egyik legnagyobb elefántpopulációja. A természetvédők azt mondják, egyre agresszívabbak, mert az élőhelyük egyre beszűkültebbé válik, és olyan területekre is bemerészkednek, ahova korábban nem.
A WWF szerint kevesebb mint 50 ezer ázsiai elefánt él már csak a vadonban. A csoport becslése alapján évente félmillió családnak okoznak kárt a terményeket megdézsmáló állatok India-szerte.
A BBC a Hindustan Times által közölt adatokra hivatkozva azt írja, 2020 és 2024 között Indiában 1701 ember halálát okozták elefántok.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.