Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Zárt körben búcsúztatják a birtokán, azon az ágyon ravatalozzák majd fel, amelyet az első fizetéséből vett.
Zárt körben temetik el szombaton a vasárnap 88 éves korában elhunyt Alain Delont, mégpedig abban a kápolnában, amelyet a Douchyban található birtokán épített fel. Az viszont már biztos, hogy a családja nem tesz eleget a színész kérésének, és nem altatják el a 10 éves belga juhászkutyáját, Loubót, hogy vele együtt temessék el.
A fehér kápolna építését a 2000-es évek elején kezdte meg Delon, és itt vannak eltemetve a szeretett állatai, mintegy 35-en, jórészt belga és német juhászkutyák.
Alain Delon temetésének a részleteiről már jó ideje döntés született, és a három gyereke, Anthony, Anouchka és Alain-Fabien – noha az elmúlt időszakban nagy nyilvánosság előtt a gondokság és az örökség kérdéséről vitatkoztak – most egyhangúlag úgy döntöttek, hogy tiszteletben tartják az apjuk kívánságát – Loubo elaltatását leszámítva.
A színész családi körben és interjúkban is pontosan megfogalmazta, hogy milyen temetést szeretne. Többek között azt kérte, hogy a holttestét azon a bőrágyon ravatalozzák fel, amelyet az első fizetéséből vett.
Delont ugyanaz a pap fogja búcsúztatni, aki a partnerét, a színésznő Mireille Darc-ot is temette 2017-ben.
A színész szombati temetésén várhatóan mintegy negyven ember vesz részt, komoly rendőri jelenléttel.
Sajtóértesülések szerint a francia elnöki palota próbálta vizsgálni annak lehetőségét, hogy más nagy formátumú francia hírességhez hasonlóan állami temetésen búcsúztassák el Alain Delont is, de a színész határozottan elzárkózott ettől – gaulle-istaként és Jean-Marie Le Pen barátjaként ismert volt, hogy nem szimpatizált Emmanuel Macron elnökkel.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.