Alföldi a félházzal működő Nemzetiről: „Attól nekem nem lesz jobb, hogy nekik rosszabb”
Nem tölti el elégtétellel, hogy Vidnyánszky Attila idején rossz a nézettsége a Nemzeti Színháznak, miközben az ő igazgatósága alatt hosszú sorok álltak jegyekért.
hvg.hu
Hétfő este 7 órakor kerül adásba a Sváby András Útközben elmeséled című műsora, amelyben ezúttal Alföldi Róbert lesz a műsorvezető beszélgetőpartnere.
Szóba kerül a Nemzeti Színház is ott lesz, amelynek legsikeresebb korszaka Alföldi Róberthez kötődik, aki 2008-tól kezdve öt éven át igazgatta az intézményt.
A színész-rendező azt mondta, elérzékenyül a Nemzeti emlékétől, a jóra emlékszik, és nem azt bánja, hogy vége lett.
„Az történt, hogy amit mi ott leírtunk, hogy mit szeretnénk megcsinálni öt év alatt, azt megcsináltuk. Mi azt megcsináltuk! Iszonyú büszke vagyok rá” – jelentette ki. Hozzátette, látott még lehetőséget a fejlődésre, a színvonal emelésére, de csak korlátozott ideig.
„Én minden ilyen pozíciónál azt gondolom, hogy tíz évnél tovább nem kell csinálni” – hangsúlyozta. Az ő mandátuma lejártával, 2013. július 1-től, immár több mint tíz éve, Vidnyánszky Attila igazgatja a színházat.
Sváby rákérdezett, eltölti-e Alföldit bármilyen jó érzéssel, elégtétellel, hogy most félházzal mennek előadások a Nemezti Színházban.
„Nem. Attól nekem nem lesz jobb, hogy nekik rosszabb. (…) Ennél én nagyvonalúbb vagyok” – felelte Alföldi Róbert.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.