Ráskó Eszter szerint Hadas Krisztát „iszonyatosan megviselték” az őt ért negatív kommentek
A múlt héten elhunyt riporter Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor miatt kapott nagy figyelmet a közelmúltban.
hvg.hu
A Balázsék című rádióműsorban is megemlékeztek az október 31-én 53 éves korában elhunyt Hadas Krisztáról.
Hadast legutóbb Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban láthatták a nézők, amelyet két társával együtt meg is nyert. Ráskó Eszter ennek kapcsán elmondta, hogy éppen ebben a műsorban ismerhette meg az ország azt, hogyan gondolkodott, milyen érzékeny lelkű nő volt, aki mindent a szívére vett.
Ráskó felidézte azt is hogy, két hete, egy jótékonysági rendezvényen találkozott utoljára Hadassal. „Akkor még ment Az Árulók. És beszélt arról, hogy milyen durva sokk ez neki. (…) Nagyon komolyan elkapták őt különböző kommentszekciókban, egészen pontosan a Redditet nevezte meg. (…) Kriszta alapból egy nagyon önmonitorozó ember, ő mindig végiggondolta, hogy milyen hatása van egy helyzet negatívan alakulására” – fogalmazott Ráskó a story.hu szerint.
„Iszonyatosan megviselte, mert nem volt biztos benne, hogy attól, hogy majd meg fogja nyerni ezt a játékot, attól majd ez az egész kiegyensúlyozódik-e vagy sem” – tette hozzá a rádiós.
A riporter csütörtökön hunyt el szívrohamban. A férje azt kérte, aki szeretné egy kaviccsal, vagy egy szál fehér rózsával vegyen búcsút Hadas Krisztától.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.