szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Harmadik unokájának örülhet a Terminátor-filmek sztárja, legidősebb lánya ezúttal egy fiúval örvendeztette meg. 

Megszületett Katherine Schwarzenegger író és Chris Pratt színész kisfia – írja a CNN. Az örömhírt a pár jelentette be hétfőn egy közös Instagram-posztban, amelyben gyermekük nevét elárulták. 

„Nagy örömmel jelentjük be fiunk, Ford Fitzgerald Schwarzenegger Pratt születését. Mama és baba jól vannak, és Ford testvérei is izgatottak az érkezése miatt. Áldottnak és hálásnak érezzük magunkat” – tudatták az Instagram-bejegyzésben

A párnak már van két közös lánya, a négyéves Lyla és a kétéves Eloise. Prattnek emellett van még egy fia is, Jack, aki 2012-ben született előző feleségétől, Anna Faris színésznőtől. 

Katherine Schwarzenegger – aki Maria Shriver újságíró és Arnold Schwarzenegger legidősebb gyermeke – 2019-ben ment férjhez Chris Pratthez (A galaxis őrzői, Jurassic World, Városfejlesztési osztály). 

Nem sokkal első lányuk, Lyla születése után Katherine Schwarzenegger édesanyja weboldalán osztotta meg az anyasággal kapcsolatos gondolatait. Akkor azt írta, hogy soha nem volt még ennyire biztos egy új szerepben, mint amikor a kezébe adták a lányát: „Amikor anya lettem, úgy éreztem, hogy az életem minden pillanata oda vezetett, hogy az a baba a mellkasomra kerüljön, és ez tökéletes volt. Az anya az a cím, amire mindig is vágytam, és az a szerep, amire mindig is készültem.” 

A nagypapa, Arnold Schwarzenegger legutóbb szeptemberben járt Magyarországon, akkor feltűnt a Karmelitában is, Orbán Viktor asztalánál ülve. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!