szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Újragondolt magyaros ételekkel és turistákra szabott árakkal várják az érdeklődőket a pénteken megnyílt adventi vásárok a Bazilika előtt és a Vörösmarty téren. Árak, nyitvatartás, színek, szagok és képek.

Ugyan még csak november közepe van, a két legnagyobb, nemzetközi hírű budapesti karácsonyi vásár ma nyitotta meg a kapuit, így már péntek délelőtt jelentős tömeg hömpölygött a Zrínyi utcán a Bazilika felé. A Szent István téren sétálva nyilvánvaló, hogy mind az árakat, mind a választékot a turisták igényeire szabták: vannak standok, ahol euróban is feltüntették az árakat, valahol pedig kizárólag kártyával lehet fizetni. Korcsolyapálya egyelőre nincsen, de a Bazilika homlokzatára vetített fényfestés továbbra is 17:30-tól kezdődik minden nap.

Karácsonyi vásár a Szent István téren a november 15-i nyitónapon
Cabrera Martin

Lángosból a legegyszerűbb, üres verzióért 2500 forintot kérnek, a sajtos-tejfölösön felül pedig nutellás-banános, lecsós, vagy akár lazacos variáns is kérhető, utóbbiért viszont már 7000 forintot kell fizetni. A forralt bor átlagosan 1450 forintba kerül, ez kis emelkedést jelent a tavalyi 1350 forintos árhoz képest.

Lángos minden variációban
Cabrera Martin

Egy 25 dekás bejgliért 4000 forintot, dupla akkora verziójáért 6000 forintot kérnek, 10 dekányi sült gesztenye pedig 2500 forintba kerül. Császármorzsa 2800-2900 forintos áron kapható, barackos, szilvás-fahéjas, vagy akár madártejes ízesítéssel is, egy szelet rétesért pedig 1900 forintot kell fizetni. Az árakat sok helyen nem verik nagy dobra, több helyen csupán egy, a bódéra ragasztott A4-es lapon került feltüntetésre, hogy mi mennyibe kerül.

A legolcsóbb kürtöskalács 2200-2500 forint környékéről indul, és pisztáciástól az oreós fagyival töltöttig szinte minden elképzelhető ízesítéssel megvásárolható.

Kürtőskalácsárak egy Vörösmarty téri bódénál
Cabrera Martin

A kézműves termékeknél is jól látszik, hogy a két vásár célközönségét a turisták jelentik, rengeteg Budapest tematikájú hűtőmágnes, ruhadarab vagy akár festmény is kapható, de nagy sláger a porcelánvirág is. Kézműves termékekből is nagy a választék, a szokott módon bőrdíszművesek, ötvösművészek és keramikusok portékáiból is válogathatunk. Ezen felül a Bazilika mellett kegytárgyakat is árulnak, a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet pedig adománybolttal várja azokat, akik jótékonykodni szeretnének.

Több standnál euróban is feltüntették az árakat, úgy drágább!
Cabrera Martin

Innen pár perc sétatávolságra, a Vörösmarty téren is kinyitott már a karácsonyi vásár, és bár itt is vehetünk a szappanoktól kezdve a kerámiákon át a ruhákig mindent, a hangsúly azért érezhetően az ételeken van: itt nemcsak ülőhelyből van több, de két kifejezetten hosszú ételes standdal is készültek a szervezők. Itt egy szelet sült kacsamell 6900 forintba, egy gőzgombóc 3000 forintba, egy saslik pedig 5650 forintba kerül. Van tócsni is marhapörkölttel, 8500 forintért. A szervezők ígéreteinek megfelelően mindkét helyszínen elérhető lesz majd egy-egy olcsó olcsó étel is, amiért 1600 forintot kell majd fizetni (ez tavaly 1500 forint volt).

Árak a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron november 15-én
Cabrera Martin

Az ételek mellett itt is rengeteg kézműves termék, illatgyertya és karácsonyi dekoráció kapható, a gyerekeket pedig ingyenes kisvasút is várja, mely hétköznap 2-től este 8-ig, hétvégén 11-től este 8-ig közlekedik. Itt egy látványműhely is található, amelyben kovácsmesterek mutatják be szakmájukat.

Újévig nyitva
Cabrera Martin

Mindkét karácsonyi vásár január elsejéig tart, a Bazilika előtti délelőtt 11 és este 10 (péntek és szombat esténként 11), míg a Vörösmarty téri délelőtt 11 és este 9 (péntek-szombat esténként 10) között tart nyitva. Ha pedig valakit sikerült elriasztanunk az árakkal, annak sem kell lemondania a karácsonyi vásárlás élményéről: Óbudán november 29-én, Újbudán pedig az Allee melletti sétányon december 6-án nyitnak a jóval szolidabb árakkal működő adventi vásárok.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!