Rátámadtak Özgür Özelre, a legnagyobb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezetőjére vasárnap, amikor az kilépett az isztambuli Atatürk Kulturális Központból – írja az AP News. A támadó, egy 66 éves férfi odalépett elé és tenyérrel, nagy erővel arcon ütötte Özelt. A biztonságiak egyből leteperték a férfit, a rendőrség őrizetbe vette.
A török hatóságok azt közölték, hogy nyomoznak az ügyben. A belügyminisztérium szerint az elkövető egy korábban gyilkosság miatt elítélt férfi, aki 2004-ben megölte két gyermekét, és 2020-ban feltételesen szabadult.
Özel, egy szombaton elhunyt kurdpárti politikus, Sirri Sureyya Onder búcsúztatásán vett részt és akkor érte az ütés, amikor onnan távozott. A belügyminiszter elítélte a támadást, Recep Tayyip Erdogan elnök pedig személyesen hívta fel Özelt, hogy mielőbbi gyógyulást kívánjon neki.
A politikus nemrég azzal vádolta Erdogant, hogy erőszakot alkalmaznak az ellenzékkel szemben.