Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A kanadai erdőtüzek miatt „piszkos” a légkör, és érkezik a szaharai eredetű por is.
A kanadai erdőtüzek füstje még mindig megtalálható a felsőbb légrétegekben, ezért még mindig „piszkos” felettünk a légkör – írja a HungaroMet a Facebookon. Ennek eredményeként a naplementék sem szokványosak, ahogy az az egyik közzétett képen látszik.
A levegő kitisztulására továbbra sem lehet számítani még, a Brit-szigetek felett örvénylő ciklon előoldalán ugyanis most főként szaharai eredetű por érkezik, így a füst mellett most ez lesz a dominánsabb, a nagyobb koncentráció ugyanakkor elkerül majd minket.
A HungaroMet posztja hangsúlyozza, hogy mindez természetes folyamat, elfordult régen is, csak a modern távérzékelési és numerikus előrejelzési módszerekkel már ábrázolni és tanulmányozni is tudjuk.
Az előrejelzés szerint hétfőn egyébként hidegfrontra lehet számítani, de nem vonul el majd teljesen az ország felett, mert legyengül és fokozatosan feloszlik majd. Nagy területen erős, helyenként viharos északnyugati szélre lehet számítani. A front mögött viszont ismét anticiklon alakítja majd az időjárást, azaz szárazabb és nyugodtabb lesz az idő.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.