A Donald Trump által elrendelt vízumszigorítás miatt nem kapott vízumot a kubai női röplabdaválogatott, így nem vehet részt egy Puerto Rico-i versenyen – számolt be az AP hírügynökség.
A kubai röplabdaszövetség múlt héten jelentette be, hogy a 12 sportolóból, egy játékvezetőből és több edzőből álló csapat vízumkérelmét elutasították. „Ez hatalmas csalódás, mert minden nap, az edzések minden órájában erre készültem” – nyilatkozta az egyik játékos, Laura Suarez.
A kubai válogatott az észak- és közép-amerikai, illetve a karibi térség röplabdaszövetségének női négyes döntő tornáján lépett volna pályára. Ezen Puerto Rico, Mexikó és Costa Rica is részt vesz, és a röplabda Nemzetek Ligája kvalifikációhoz szükséges ranglistapontokat osztanak ki.
A csapat edzője, Wilfredo Robinson szerint távolmaradásuk valószínűleg azt eredményezi, hogy kimaradnak a Nemzetek Ligájából.
A kubai külügyminiszter az amerikai vízumszigorítást rasszistának és idegengyűlölőnek nevezte. Az AP szerint az intézkedés más kubai sportolókat is érinthet, akik amerikai versenyeken kvalifikálhatják magukat a nagyobb bajnokságokra és a 2028-as Los Angeles-i olimpiára.