Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
A vasúti felüljáró egyik kanyarja meglehetősen szögletes lett – hét mérnököt már felfüggesztettek, a tervezőirodát pedig feketelistára tették.
Felfüggesztettek hét mérnököt Indiában, mert egy bhopáli felüljárót sikerült úgy megtervezniük, hogy szögletes legyen benne egy kanyar – írja az NDTV. Mióta a vasúti felüljáró megépült, a helyiek körében gúny tárgya, tulajdonképpen azon röhög mindenki.
Mohan Yadav, Madhja Prades állam miniszterelnöke az X-en közölte, hogy a hiba egyértelmű, és vizsgálatot rendelt el. Az érintett mérnöki irodát és egy tanácsadó céget feketelistára tették, és bizottságot hoztak létre a híd szükséges fejlesztéseinek elvégzésére – mondta a miniszterelnök.
Az építők egyébként azzal érveltek a szögletes kanyar mellett, hogy kevés volt a hely, és a közelben található metróállomás miatt nem volt más választásuk, mint így megépíteni a hidat. Ha egy kis plusz földterület szabadul fel, akkor íves kanyarrá alakítható – mondták a tisztviselők.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.