Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A gyerekhez az óvoda dolgozói hívtak segítséget, miután a délutáni alvás után rángatózni kezdett.
Mentőhelikopter érkezett csütörtökön a hortobágyi nyári napközis óvodához, ahol görcsrohamot kapott egy négyéves kislány – számolt be az RTL Híradó.
A gyerekhez az óvoda dolgozói hívtak segítséget, miután a délutáni alvás után nem ébredt fel, hanem az ágyban megmerevedett, majd rángatózni kezdett. Végül a mentőknek sikerült annyira stabilizálniuk a kislány állapotát, hogy nem volt szükség a helikopterre, és mentőautóval szállították a debreceni gyermekklinikára.
A görcsrohamok általában idegrendszeri eredetűek, és a külső szemlélő számára ijesztő tünetekkel járnak, amelyekből akár életveszélyes állapot is kialakulhat. Az RTL-nek egy gyermekorvos elmondta: ha a görcsökhöz ájulás is társul, azonnal mentőt kell hívni.
(Nyitóképünk illusztráció.)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.