Szivárgó dobozban kapták vissza a halott fiuk agyát, most beperelték a temetkezési céget

A gyászoló szülők megdöbbentek, amikor kiderült, hogy mi van a bűzt árasztó dobozban. 

  • HVG HVG
Szivárgó dobozban kapták vissza a halott fiuk agyát, most beperelték a temetkezési céget

Timothy Garlington 2023-ban halt meg 56 évesen, a holttestét és a holmijait a szülők kérésére egy georgiai temetkezési vállalat Pennsylvaniába szállította át. A szülőknek, Lawrence és Abbey Butlernek azonban megrázó felfedezésben volt részük, amikor kiderült, hogy a holmik között egy címkézetlen piros dobozban a fiuk agya volt. A család ügyvédje szerint a doboz, amely a család autójában volt, szagot kezdett árasztani, és folyadék szivárgott belőle – mint később kiderült, ez agyszövet volt. 

A georgiai temetkezési vállalat elismerte, hogy a dobozban a fiú agya volt, és mint mondták, tévedés történt. A szülők azonban nem hagyták annyiban, beperelték a céget. „A szülők utolsó emléke az, hogy a fiuk agyát tartják a kezükben” – mondta az ügyvédük, aki szerint a vállalat gondatlanságból nem megfelelően kezelte az emberi maradványokat, és érzelmi stresszt okozott.

Lawrence Butler az autót is eladta, mert nem tudta elviselni a gondolatot, hogy a fiú maradványai voltak benne. A család kártérítést követel, és magyarázatot arra, hogy ez hogy történhetett meg. Az ügyvédük szerint nincs mentség egy ilyen hibára.