Több órás késés után engedték csak fel egy Londonból a románai Bákó George Enescu nemzetközi repülőterére tartó Wizz Air gépre az utasokat. Közvetlenül felszállás előtt, amikor már mindenki a helyén ült, az utasok észrevették, hogy az egyik ablakon törések vannak. Újabb közel fél órás késéssel érkezett egy biztonsági munkatárs, aki ragasztószalaggal orvosolta a problémát – írja Maszol.ro.
Az utasok elmondása szerint az ablakot teljesen hétköznapinak tűnő ragasztószalaggal javították meg, ami nem nyugtatta meg a gépen utazókat. Az egyik utas elmondása szerint hiába kérték, hogy másik gépre ülhessenek át, senki nem törődött velük. Állítása szerint nem kaptak semmilyen tájékoztatást az ablakról, ezért a háromórás repülőúton végig pánikhangulat uralkodott. Az utasok féltek, hogy a törött, ragasztószalaggal stabilizált ablak problémát okozhat. A gép végül szerencsésen megérkezett a célállomásra, senkinek nem estt baja.
Az esetről a Telex megkérdezte a Wizz Air-t is, akik azt írták: „Bár egyesek számára a helyzet aggasztónak tűnhetett, valójában a repülőgép ablakai biztonsági okokból több rétegből készülnek. A belső réteg csak dekoratív szerepet tölt be, míg a külső rétegek speciális, edzett anyagból készülnek. Így a videón látható sérült ablak semmilyen módon nem befolyásolta az utasok vagy a repülőgép biztonságát a repülés során. Az érintett ablakot még aznap kicserélték.”