Utasokkal a fedélzeten loptak el egy csuklós buszt a kanadai Ontario Hamilton nevű városában – írja a CNN.
A tolvaj a busz eredeti útvonalán kezdett közlekedni és még az egyik felszállót is letessékelte a járatról, miután az érvénytelen bérlettel próbált utazni.
„Ez az ügy egyszerre humoros és nagyon is komoly. Hálásak vagyunk azért, hogy nem sérült meg senki” – mondta a hamiltoni rendőrség szóvivője.
Az eset kedd este történt, miután a busz valódi sofőrje a végállomáson elvonult egy rövid szünetre.
A férfi ekkor szállt fel a járműre, majd beindította azt és elhajtott vele. Az utasoknak kezdetben fel sem tűnt a csere, hiszen a busz ugyanúgy megállt a megállókban és felvette az utasokat, már ha rendelkeztek érvényes jeggyel vagy bérlettel.
Akkor lett csak gyanús a dolog, amikor a sofőr láthatóan eltévedt és rosszfelé kezdte vezetni a buszt, de akkor az utasok segítettek neki és útba igazították.
Közben persze az eredeti sofőr értesítette a hatóságokat, akik követni kezdték a buszt. Mindezt csendben, szirénák nélkül tették, mert nem akarták megijeszteni a férfit. „Nem akartuk, hogy tragédiába torkolljon az ügy” – mondta a szóvivő.
Mintegy negyedórával később a rendőrök biztonságban meg tudták állítani a buszt és őrizetbe vették az önjelölt sofőrt, akinek a nagyértékű lopáson túl a rendőrség akadályozásáért és tiltott járművezetésért is felelnie kell.