60 éves korában elhunyt Bräutigam Gábor, a Kispál és a Borz alapító dobosa. A hírt az együttes jelentette be közösségi oldalán vasárnap. Posztjukban azt írták: „Tudtuk, hogy beteg voltál, de ez most mégis nagyon fáj. Isten veled, Ricsi!”
Bräutigam nyíltan beszélt korábbi alkoholfüggőségéről és rehabilitációjáról, valamint arról is, hogy milyen munkát végez Komlón, a Leo Amici Alapítványnál, ahol függőknek segített leszokni. Elvégzett egy szociális gondozó, ápoló, rehabilitációs konzulensi képzést is.
Elvesztésére több zenésztársa is reagált a közösségi médiában. Így tett például Kiss Tibi, a Quimby frontembere:
Az Erik Sumo oldalán Tövisházi Ambrus egy közös fotóval búcsúzott. „A korai Kispál nem lett volna az, ami lett, ha nem te dobolsz, egyformán, érzéssel, finoman hullámozva. Az első Kiscsillag-lemeznél, amelynek kapcsán találkoztunk, pont ugyanígy. Örülök, hogy megismerhettelek, tiszta szívű, drága Ricsi.”
A 30Y oldalán a zenekar dobosa, Beck László úgy fogalmazott: „Drága Ricsi, nem ez a dobos lennék nélküled. Talán dobos se lennék. Megfertőzted a tizenhárom éves kori önmagam. John Bonham, Dave Grohl és Bräutigam Gábor. Ti vagytok a szentháromság. Hű, hogy utáltad, ha mondom. És szeretted is persze, hogy mondom, tudom, csak a tisztesség végett azért rám szóltál, hogy hagyjam már. Totális szürreál: amikor először mentem el gyűlésre, te öleltél át a végén, és nyomtad a kezembe a kezdő józanok fehér bilétáját. Rásírtam a válladra. Viszlek magammal mindenhová. Büszkén és hálával teli szívvel. Ölellek, játssz nekik addig is valami szépet!”
Bräutigam a Kispál és a Borz 1987-es alapításától 1995-ig volt a zenekar dobosa, öt nagylemezt vettek fel vele. Amikor a Kispál 2022-ben visszatért, vendégként fellépett a zenekarral és játszott a 2023-as Beszorult mondat című lemezükön is. Emellett játszott a Kiscsillag zenekarban is.