Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség Molnár Gusztáv ellen pénteken – vette észre a Blikk a hatóság oldalán. Ott az olvasható, hogy a színész körözését kiskorú veszélyeztetése miatt rendelte el a Gödöllői Járásbíróság.
A közösségi oldala alapján Molnár épp Cipruson van, ahová a feleségével utazott el a napokban, péntek délelőtt pedig egy korlátozott ideig elérhető sztoriban is hírt adott magáról.
A Blikk felidézte, hogy a színészt 2022-ben szintén körözték, de a felhívást néhány nappal később visszavonták. Az elfogatóparancsot akkor azért adták ki ellene, mert többszöri felszólítás ellenére sem jelent meg a gödöllői bíróságon, ahol gyermeke édesanyjának párjával volt vitás ügye. Információik szerint az elfogatóparancs kiadásakor Molnár egy addiktológiai alapítvány vidéki rehablitációs központjában volt, ahol a külvilágtól teljesen elzárták a gyógyulás érdekében.
A Bors röviddel ezután elérte a színészt, aki azt mondta: beszélt a Gödöllői Járásbírósággal, mert állítása szerint őt magát is meglepte a körözés híre. „Azt az információt kaptam, hogy egy határozatot nem vettem át, ami azért történhetett, mert egy korábbi címemre küldték ki. Hiába igyekeztem rendezni ezt a távolból, mondván, hogy ügyfélkapun keresztül is meg tudnám ezt oldani, sajnos ezt a dokumentumot csak személyesen vehetem át”, magyarázta.
Molnár szerint a határozat a korábbi, mintegy öt évvel ezelőtti gyermekbántalmazási vádakkal kapcsolatos ügy folyománya lehet, a kisfiával ugyanis két éve nem találkozott. „Hiába kaptam még akkor, évekkel ezelőtt egy rendőrségi határozatot arról, hogy megszüntették az ügyet, utána újabb feljelentések érkeztek ellenem. Az életmódom és az alkoholizmusom kapcsán megjelent cikkek, szereplések a feljelentés szerint rossz hatással voltak a fiamra.” Hozzátette: hazaérkezésük után rögtön elmegy a járásbíróságra és átveszi a mostani határozatot, ám szerinte az is lehet, hogy a rendőrök viszik el a reptérről.
A Drága örökösök című sorozatból és a Sztárboxból is ismert Molnár korábban nyíltan beszélt az alkoholizmusáról és a mögötte húzódó személyiségzavaráról is. Tavaly ősszel újra megnősült, feleségével áprilisra várják gyereküket.
https://hvg.hu/elet/20251118_Molnar-Gusztav-nem-banja-a-multjat-de-kikeri-maganak-hogy-ujra-hirbe-hoztak-az-alkohollal