Kis Grófo és Dopeman is megszólalt a pályázatról, amely keretében milliókat kaptak

„Hallomásból jött”, mondta Kis Grófo, de azt nem árulta el, honnan hallott róla.

  • HVG

Tavaly augusztusban kezdtek pályázati pénzeket osztani zenészeknek a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA). A 17 milliárd forintos keretből 16-ot fel is használtak. A pályázat különlegességét az adta, hogy nyilvánosan nem hirdették meg, ráadásul a beérkezett igénylésekről egy ideiglenes bizottság döntött, amelynek a kulturális minisztérium egyik titkárságvezetője, minisztériumi kabinetfőnök-helyettes és egy volt fideszes polgármester volt a tagja.

Erről először Molnár Áron színész, aktivista beszélt, de az RTL Híradó forrásai is megerősítették az információkat. Az RTL elért több zenészt is a témával kapcsolatban. Tóth Gabi nem akart nyilatkozni, Muri Enikő sem akart nyilatkozni, de Kis Grófo válaszolt a kérdésekre. Amikor arról kérdezték, hogy őt keresték-e a minisztériumtól, azt mondta: 

Én megmondom az őszintét, hogy hallottam róla, első körben hallomásból jött, és természetesen ugye utánaolvastam.

Azt, hogy honnan hallott róla, hol olvasott utána, nem fejtette ki, elmondta, hogy ő ezekhez nem ért, a könyvelőjén, illetve „szakembereken” keresztül szokta ezeket intézni. Dopemant sem kereste senki, szerinte minden zenekar pályázik. Amikor a csatorna arról kérdezte, hogy honnan tudta, hogy lehet pályázni azt válaszolta:

Vannak pályázatok. Ez az igazság.

A pályázatra Fankadeli egy egy és háromnegyed órás videóban reagált a YouTube-csatornáján.

Az NKA furcsa pályázatáról mi is írtunk. Ennek keretén belül összesen 790 kedvezményezettnek jutott pénz, köztük több önkormányzatnak, kulturális egyesületnek, valamint egy sor fideszes zenésznek és előadónak: 

https://hvg.hu/360/20260424_toth-gabi-muri-eniko-edda-kis-grofo-dopeman-nka-milliok

Nyitókép: Facebook / Kis Grófo

Hozzászólások