Pete Hegseth elég jó helyezést érne el egy Szijjártó-emlékversenyen

Az amerikai védelmi miniszter pólóban és rövidnadrágban érkezett megszemlélni a guantánamói bázison szolgálatot teljesítő csapatokat.

  • HVG

Rövidnadrág, póló, napszemüveg, baseballsapka – ebben a szerelésben lépett ki a repülőgépből Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter a kubai Guantánamóban – látható a Corriere Della Sera videójában.

Hegseth érkezése nem véletlen, hiszen az utóbbi hónapokban kiéleződtek a feszültségek az USA és Kuba között, különösen Nicolás Maduro venezuelai elnök elrablását követően. A komoly olajimportra szoruló szigettel szemben Donald Trump olajembargót jelentett be, és a jelek arra mutatnak, hogy az amerikai elnök a sziget bekebelezésére készül.

Ráadásul a formálisan Kubához tartozó, de gyakorlatilag az Amerikai Egyesült Államok által használt guantánamói terület jogállása Fidel Castro hatalomra kerülése óta vitatott. Washington szerint a Kubával még 1903-ban kötött örökös bérleti szerződés feljogosítja erre, míg Havanna úgy véli, hogy ez a szerződés nem érvényes, mert kényszer hatására született. Ennek megfelelően a szigetország kormányzata a bérleti díjat sem hajlandó átvenni az amerikaiaktól immár közel 70 éve.

Az amerikai védelmi miniszter viselete azért is figyelemre méltó, mert emlékeztet Szijjártó Péter volt külügyminiszter bahreini megjelenésére. Az öbölországban Szijjártó szintén a póló plusz rövidnadrág kombót választotta a landoláshoz, ám ez arrafelé egészen más megítélés alá esett, hiszen a meztelen férfilábszár az iszlám kultúrában legalább olyan megbotránkoztató, mint a női dekoltázs.

Pete Hegseth ugyanakkor láthatóan nem sértett protokollt, hiszen nem nyakig begombolkozott, skatulyából kirántott díszőrség fogadta, hanem hozzá hasonlóan rövidnadrágos, pólós katonák. Egy másik videóból az is kiderült, hogy Hegseth nem lazázásból öltözött így, hanem – mint egykori tengerészgyalogos – maga is részt vett a katonák erőnléti edzésén.

https://hvg.hu/360/20260216_hvg-kuba-celkeresztben-minden-hianycikk-szegenyek-es-gazdagok-kiszaritott-sziget

Hozzászólások