Kikelt magából Ariana Grande, akinek a zenéjét felhasználta a Fehér Ház

A Bye című számát egy, az ICE ténykedését bemutató videó alá vágták be, amit az énekesnő „barbár, embertelen, gonosz hülyeségnek” nevezett.

  • HVG

Élesen bírálta a Fehér Házat Ariana Grande amiatt, hogy felhasználták Bye című dalát egy TikTok-videóhoz, amelyben a Bevándorlási és Vámügyi Hivatal, az ICE ügynökei embereket tartóztatnak le és bilincselnek meg – írja a Variety.

A videót, amelyet a hét elején osztott meg az amerikai elnöki hivatal, az énekesnő azzal kommentálta: „Kérem, soha ne használják a zenémet ehhez a barbár, embertelen, gonosz hülyeséghez. Baszódjon meg az ICE!”.

A videó alá vágott hangsávot ezután – Grande csapatának jelzése nyomán – el is távolították.

https://hvg.hu/360/20260205_hvg-ice-technikai-eszkoztar-arcfelismeres-szoftverek-adatbazis-megfigyeles-minneapolis

Abigail Jackson, a Fehér Ház szóvivője a történtekről úgy nyilatkozott: „Utoljára mondjuk el, ami valójában barbár, embertelen és gonosz, azok a bűnöző, illegális bevándorlók, akik megsebesítettek és meggyilkoltak ártatlan amerikai állampolgárokat”.

Grande már eddig is többször bírálta a Trump-adminisztrációt és annak támogatóit, többek között az ICE-razziák és a transzfób retorika miatt.

https://hvg.hu/vilag/20260111_ice-minnesota-tuntetesek-bevandorlas-renee-good

Nyitókép: AFP / Valerie Macon

Hozzászólások