Lehet-e röhögni a rettegett Rogán Antalon? Lengyel Tamás szerint nagyon is
„A rendszer legfontosabb ügyvezetőjét” mutatja be új műsorában, és közben megmutatja azt is, hogy a humor hogyan lehet közszolgálat.
A színész korábban már készített olyan paródiavideókat, amelyekben kormányinfókat, vezető fideszes politikusokat figurázott ki. Most Kocsis Paulina Vége van, kicsi című számában tűnik fel hasonló szerepben.
Vége van, kicsi címmel készített új dalt és hozzá videóklipet a 2021-es X-Faktor második helyezettje, Kocsis Paulina. Ahogy az énekesnő az RTL Reggeli című műsorában mondta: bár korábban igyekezett távol tartani magát a politikától, egy ponton túl már lehetetlen volt, noha a választás előtt nem nyilvánult meg közéleti témákban.
Hozzátette: bár a most kiadott dal politikai tartalmú, nem gyűlöletkeltő, inkább a felszabadultság hangulatát szerette volna átadni vele. Menczer Tamás szállóigévé vált mondatát pedig azért választotta címnek, mert szerinte „ennek az egész politikai hacacárénak az ikonikus mondata lett”, amely „nagyon szépen öregedett”.
A videóklip koncepciója a kormányinfó volt, amelyben Lengyel Tamás közreműködött, megspékelve egy kis szivarozással és papírpénzköteg-dobálással is. Az előadó Lengyel szerepeltetéséről azt mondta, mindenképpen egy olyan karaktert szeretett volna a közéletből, aki „az élen van abban, hogy ő ténylegesen képviselte a rendszerváltást”. Mint kiderült, a színész már akkor igent mondott a klipre, mielőtt meghallgatta a dalt.
Lengyelnek már csak azért is volt testhezálló a feladat, mert korábban több olyan paródiavideót is készített, amelyekben kormányinfókat, vezető politikusokat figurázott ki, például itt:
„A rendszer legfontosabb ügyvezetőjét” mutatja be új műsorában, és közben megmutatja azt is, hogy a humor hogyan lehet közszolgálat.
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.