Legfeljebb 17 percig tart majd a férfi labdarúgó-világbajnokság döntőjének félidei show-ja – erről tájékoztatta az érintett Argentína és Spanyolország szövetségét a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a Marca értesülése szerint.
A FIFA közlése szerint a díszlet felállítása és lebontása összesen hat percet vesz majd igénybe, az esemény fellépőinek – többek között Shakirának, Madonnának, Justin Biebernek és a BTS-nek – a produkciói pedig 11 percet töltenek meg.
https://hvg.hu/sport/20260717_javier-mieli-argentina-donald-trump-spanyol-kiraly-foci-vb-donto
Ez jóval kevesebb, mint amennyiről a korábbi sajtóértesülések szóltak; ezek alapján azt lehetett valószínűsíteni, hogy a szünet akár több mint félórásra is nyúlhat. Ezzel a FIFA súlyosan megszegte volna a futball szabályalkotó testületének (IFAB) szabályát, amely azt írja elő, hogy a labdarúgó-mérkőzések két félideje között legfeljebb 15 perc telhet el.
A Marca kiemelte, hogy a fellépések előtti és utáni három-három percben kell majd megoldani a New Jersey-i MetLife Stadium gyepének locsolását is, amely már több korábbi meccsen is nagyon száraznak tűnt, ami lassabb játékra kényszerítette a csapatokat. Ez az a gyepszőnyeg, amelyet a vb-döntő után feldarabolnak és eladásra kínálnak majd.
Ez lesz az első alkalom, hogy a világbajnokság fináléjában félidei show-t tartanak. Ez eddig az észak-amerikai amerikaifutball-liga, az NFL döntőjében, a Super Bowlon volt gyakorlat. Ugyancsak ott játszanak negyedeket a csapatok az egyes mérkőzéseken – ahogyan az most az ivószünet miatt a vb-n is gyakorlattá vált. S hogy az amerikanizálódás még szembetűnőbb legyen, a győztes csapat tagjai bajnoki emlékgyűrűt is kapnak majd.
https://hvg.hu/sport/20260717_amerikai-tradicio-bajnoki-emlekgyuru-foci-vb-gyoztes
Foci-vb 2026
Június 11. és július 19. között az amerikai focivébére figyel a világ. Három házigazda, 16 helyszín, 48 csapat, 104 mérkőzés – sosem rendeztek még ilyen nagyszabású futballtornát. Kövesse a HVG-n a világbajnokság minden rezdülését.