Ljubiša Karović szerb üzletember a repülő ablakának betörését kísérő fülsiketítő dörrenésre riadt álmából a július 10-én Görögországból Németországba tartó kora reggeli járaton, ahol ő épp az 11F ablak melletti ülésen utazott.
A 61 éves férfit aztán kiszippantotta a nyomáskülönbség.
Ez az emlék még tizenegy nappal a „káosz és katasztrófa” után sem hagyja aludni. „Csak a robbanásra emlékszem” – mondja a The Guardiannek adott interjúban.
Karovićot már kiengedték a kórházból, nyakmerevítőt kapott, a jobb karján pedig egészen a hónaljáig és mellkasáig égési sérülések húzódnak. Az orvosok szerint a felépülése hosszú lesz. Legalább hat hétig kell a nyakmerevítőt viselnie, és csak ezután döntik el, szükség lesz-e műtétre.
„Szerencsés vagyok… Nem sokra emlékszem, a fejem és a nyakam még mindig fáj, de élek. Talán a biztonsági öv mentette meg az életemet, hiszen be voltam csatolva. De lehet, hogy a sors volt. Hiszek Istenben, és mindennap hálát adok neki” – mondta. Hozzátette: az, hogy egyáltalán elmesélheti, mi történt vele, maga a csoda.
Görög ügyvédje, Vaszilisz Csiarasz úgy fogalmaz: „Ljubiša tulajdonképpen véletlenül van életben. A halál küszöbén járt. Amikor megszűnt a kabinnyomás, mellkastól kifelé kisodródott az ablakon, és azonnal elvesztette az eszméletét. Németországba tartott a testvére születésnapját ünnepelni, ehelyett 15 ezer láb magasságban a feje és a jobb karja a repülőgépen kívül lógott, miközben a gép több mint 600 kilométer/órás sebességgel haladt. Képzeljék el! Belenézett a halálba, a túlvilágba, majd visszatért.”
A FR1879-es járat utasai – köztük Karović felesége, Szvetlana, aki három sorral mögötte utazott – ma is élénken emlékeznek arra a pillanatra, amikor kitört az ablak. Lehullottak az oxigénmaszkok, kitört a pánik, palackok és más tárgyak repültek végig a kabinon, miközben az utasok kétségbeesetten próbálták visszatartani a szerencsétlenül járt férfit.
A legborzalmasabb jelenet – amikor Karović „félig kint, félig bent” volt a repülőgépből – a becslések szerint másfél-két percig tartott. A férfi kétszer is elájult, az arca a nyomáskülönbség miatt rövid időre feldagadt és eltorzult.
Szvetlana azt mondja, a légiutas-kísérők közül senki sem segített nekik, de több utas rögtön tudta, mit kell tenni. Egy férfi például mindent megtett, hogy visszahúzza Ljubišát. „Először egy táskával próbálta eltorlaszolni a nyílást, de azt azonnal kiszippantotta a légáramlat. Ezután egy bőröndöt tett oda, ami már működött. Örökké hálásak leszünk neki” – fogalmazott a nő.
A Ryanair viszont megvédte az alkalmazottait, és közölte, hogy a személyzet „kiemelkedő munkát végzett”. Az ügyvéd azonban ezt vitatja, szerinte a személyzet egyszer sem nyújtott segítséget, megbénította őket a félelem, mert azt hitték, a gép le fog zuhanni – mondta.
Karović az üzleti útjai miatt sokat repült korábban, ma már beleborzong a gondolatba is, hogy ismét repülőre üljön. Amikor arról kérdezik, szeretne-e valamilyen üzenetet átadni másoknak, elmosolyodik.
Mindig kapcsolják be a biztonsági övüket. Nem szeretném, hogy bárki átélje azt, amin én keresztülmentem.