Először szólalt meg Győrfi Pál azután, hogy egy hete bejelentette távozását az Országos Mentőszolgálattól. Az OMSZ korábbi szóvivője a Story Magazinnak adott interjújában elmondta, a szolgálatnál betöltött tisztsége nemcsak egy munka volt számára, és jelenleg valódi gyászmunkát folytat.
Hét kormányzati ciklusban, kilenc főigazgató alatt szolgáltam szóvivőként. Nyilván minden váltás magában hordozta a szóvivőcsere lehetőségét, mégis a helyemen maradhattam. Most is bíztam benne, hogy folytathatom a munkát, de sajnos nem így történt
– nyilatkozta Győrfi Pál.
„Az elmúlt huszonöt évben teljesen megváltozott a világ és benne a mentőszolgálat kommunikációja is. Egyedül kezdtem, mostanra már komoly csapattal dolgozgattam. A digitalizáció, a közösségi média, az AI új lehetőségeket hozott, jelentős eredményeket értünk el, de számomra ez most véget ért…” – tette hozzá a korábbi szóvivő.
Június 9-én derült ki, hogy a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt felel majd az Országos Mentőszolgálat kommunikációjáért Győrfi Pál helyett. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint indokolt volt a szóvivői poszton a váltás, ugyanis „Győrfi Pál távozása annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”. Mint mondta, „nem celebarcokra van szükség a mentőknél”.
https://hvg.hu/itthon/20260610_takacs-peter-szerint-gyorfi-pal-egy-ikon-volt
A szóvivői posztról történt menesztése után ugyan még maradhatott volna a munkahelyén, de hosszas vívódás után végül a távozás mellett döntött. „Nagy dilemmát jelentett, hogy maradjak a szervezetnél koordinátori munkakörben, vagy keressek új kihívást. Mindkét választás riasztó volt. Nem tudtam elképzelni, hogy olyasmit csináljak, ami nem én vagyok, de azt sem, hogy elhagyjam azt a helyet, ami gyerekkorom óta az életem fontos része. Sokáig őrlődtem, végül július közepén meghoztam a döntést: kilépek a Mentőszolgálattól!” – árulta el Győrfi.
A több mint négy évtizedes szolgálat után bekövetkező változásról azt mondta, ennek a feldolgozása számára „valódi gyászmunka”.
Ahogy a pszichológiában is leírják, ennek megvannak a maga állomásai: a sokk, a tagadás, a düh, a szomorúság és végül az elfogadás. Én is ezen az úton járok. Érdekes módon a düh fázisa nálam elmaradt. Pedig ilyenkor természetes lenne haragudni a döntéshozókra vagy az egész világra, de bennem nem volt ilyen érzés. Inkább szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom.
Győrfi hozzátette, a szóvivői szerep nem egyszerűen csak egy munka volt neki, hanem „a szerelmem, a hobbim, a második családom, gyakorlatilag az életem”. Ugyanakkor azt mondta, nem akar sokáig keseregni: „a gyerekeimnek azt szeretném megmutatni, hogy a nehézségek egyben lehetőségek is, a változás pedig az élet velejárója.”
Jelenleg átgondolja, hogyan, merre induljon tovább. Úgy véli, a legnagyobb gyakorlata egy szervezet, márka kommunikációjának építésében és a médiaszereplésben van, de régóta tart motivációs előadásokat és tréningeket a testi-lelki egészség és a longevity témakörében is. Állítása szerint a könyvírás is megfordult a fejében, de teljesen új irányokra is nyitott lenne.
A mentőszolgálatnál eltöltött 43 évet semmi nem fogja kiváltani, az egy külön polcon marad az életemben. De bízom benne, hogy jönnek új kihívások, és hasznos dolgokat csinálhatok a jövőben is. Már kaptam megkereséseket is, de még korainak érzem, hogy bármi mellett azonnal elköteleződjek. Ez most az elengedés időszaka
– tette hozzá.
https://hvg.hu/elet/20260616_bucsuzik-gyorfi-pal-ikon-celeb-szakember-politika-menesztes-mentok-mentoszolgalat