Videó: horrorbalesetet szenvedett a 18 éves tornász

Gabriel Langton nyújtógyakorlat közben elvétette a fogást, majd a fejére, illetve a nyakára esett.

  • HVG

Kórházba szállították Gabriel Langton angol tornászt, miután súlyos esést szenvedett a glasgow-i Nemzetközösségi Játékok férfi csapatversenyében – írta a Sky News.

A 18 éves sportoló a nyújtógyakorlat közben elvétette a fogást, majd a fejére, illetve a nyakára esett. A versenyt félbeszakították, amíg az egészségügyi személyzet ellátta Langtont, akit ezután hordágyon, nyakrögzítőben vittek ki a csarnokból.

Az angol csapat szóvivője elmondta: a tornászt kórházba szállították, megköszönte az azonnal közbelépő orvosi csapat munkáját. A csapat illetékesei később azt mondták, Langton mozog, és beszél az orvosokkal.

Langton a hatszoros olimpiai érmes Max Whitlock helyett szerepelt az angol válogatottban. A csapat végül ezüstérmet szerzett, Kanada pedig 2010 óta először előzte meg Angliát a férfi csapatversenyben. Az esés megviselte Langton csapattársait: Luke Whitehouse közvetlenül utána következett a nyújtón, és 11,70 pontot kapott, amellyel a 23. helyen zárt a szeren.

Whitehouse azt mondta, nehéz volt folytatni a versenyt, de megpróbálták félretenni a történteket, és a feladatukra összpontosítani. Szerinte a csapat minden tagja büszke lehet arra, ahogyan Langton esése után folytatták a versenyt.

Hozzászólások