Vona Gábor, a Második Reformkor pártelnöke, a Jobbik volt elnöke lesz az RTL-en futó Az árulók – Gyilkosság a kastélyban című reality show ötödik évadának egyik szereplője.
A csatorna honlapján megjelent bemutatkozó videójában a politikus azt mondta: a játékban nyomozni szeretne, ugyanis egyik erőssége, hogy jól felismeri a társas mozgásokat, és a politikában szerzett tapasztalata is segítségére lehet ebben.
Azt gondolom, hogy az én érzékszerveim, szimatom erre van kiélezve. Szeretek központban lenni, szeretek nyomozni, szeretek aktív lenni
– fejtette ki Vona.
A pártelnök azt is elmondta, hogy a felesége azzal a mondattal bocsátotta el a játékra: „Két nap után kiszavaznak a p*csába.”
Az RTL reality show-jában hírességeket zárnak össze, hogy leleplezzék a köztük megbújó gyilkosokat. Az ártatlanoknak csapatmunka és közös nyomozás útján kell felfedniük a három gyilkos (áruló) kilétét, miközben azok rájuk vadásznak.
Az új évad első adását október 6-án mutatják be, a szereplők között lesz Mérő Vera író, jogvédő és Horváth Oszkár rádiós műsorvezető is.
Az alaphelyzettől épp annyira jövünk izgalomba, mint amennyire akkor, amikor kézbe veszünk egy detektívregényt vagy gyilkosos szerepjátékra készülünk. Vagyis nagyon. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című reality show-ban hírességeket zárnak össze, hogy a köztük megbújó gyilkosokra vadásszanak. Krimirajongóknak nincs is jobb kiindulási pont. De vajon meg lehet-e úgy csinálni a műsort, hogy az egymást gyanúsítgató szereplők között a feszültség és paranoia, mint egy jó könyvben, tényleg a tetőfokára hágjon? Kritika.
Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt