Idén is keresik Alaszka legkövérebb medvéjét

A Katmai Nemzeti Park ismét elindította nemzetközileg is nagyon népszerű bajnokságát, a Kövér Medve Hetet, amelyen a téli álom előtt legnagyobbra hízó állatok a legesélyesebb indulók.

  • HVG

Ez az év sem múlhat el az egyik legszórakoztatóbb alaszkai verseny, a Kövér Medve Hét nevű esemény nélkül, ami szeptember 22-én indul, nyilvánvalóan óriási várakozások közepette. Ezúttal 16 delikvensre lehet szavazni, a mérlegelés legfőbb szempontja pedig az, hogy az állatok mennyi vadlazacot képesek betermelni a téli álom előtt, magyarán mekkorára képesek felhizlalni magukat.

Már a legelső alkalommal is rengetegen követték a Katmai Nemzeti Park élő webkameráját, ahol ezúttal, immár tizenharmadjára is meg lehet figyelni a korpulens egyedeket és voksolni rájuk. Az érdeklődést jelzi, hogy a BBC szerint tavaly több mint 100 országból 1,7 milliót meghaladó mennyiségű szavazat érkezett be.

A megmérettetésről korábban többször is beszámoltunk: 2022-ben például a 747 elnevezésű hím medve nyert többszörös bajnokként, aki a Boeing 747 személyszállító repülőről kapta a nevét roppant méretei miatt, és a park becslése szerint 636 kilót nyomott. 2023-ban a 128 Grazer nevű egy nőstény vitte a prímet, aki kölykei biztonsága érdekében még a nála jóval nagyobb hímekkel is bármikor megküzdött, tavaly pedig a Chunk nevű 500 kilós példány aratott, aki törött állkapoccsal is megtanult halászni. Ő egyébként az idei mezőnyben is feltűnik – más korábbi bajnokokhoz hasonlóan –, amit itt lehet böngészni.

https://hvg.hu/elet/20251001_legkoverebb-medve-verseny-nyertes

A Nemzeti Parkban négymillió hektáros területen több mint 2200 barnamedve él, itt található a faj egyik legnagyobb populációja. Az állatok idén nyáron egyébként nem voltak híján ellátmánynak: szokatlanul nagy volt most a vöröslazac-vándorlás, és ez meg is látszik a medvék testfelépítésén.

Nyitókép: Shutterstock

Hozzászólások